Ábel Anital: Én mondtam ki, hogy legyen vége a házasságunknak

Soltész Mónika 2019.01.10. Huppsz

Ábel Anital: Én mondtam ki, hogy legyen vége a házasságunknak

Ábel Anita decemberben jelentette be, hogy tizenhat év után elválnak férjével. A színésznő nem titkolta, hogy ő vetett véget a házasságának. Mindkettejük számára a legfontosabb, hogy kislányuk ne sérüljön a történtek miatt.

 

b3 bejegyzeseknél(200x300)

„Én mondtam ki, hogy legyen vége a házasságunknak, és ezt azóta is a legkulturáltabb módon próbáljuk megélni. Nem kaptam egyetlen rossz megjegyzést sem, amiért én mondtam ki a végső szót, de őszintén megvallva, nem is nagyon érdekelt volna senkinek a véleménye. Egy életem van, és azt úgy alakítom, ahogy én szeretném, ebbe kívülről nem engedek beleszólni. Senki sem tudhatja, hogy mi a jó tanács és mi a rossz. A lányunk, Luca a legfontosabb ebben a történetben, csakis azt tartjuk szem előtt a férjemmel, hogy ő ne sérüljön semmiképp. Fantasztikusan erős kislány, de nem ámítom magam: tisztában vagyok vele, hogy pár hónap alatt még nem tudja helyre tenni magában a történteket. Egyébként nincsenek szabályok, akkor megy át az apukájához, aki a közelbe költözött, amikor csak akar, annyi időt töltenek együtt, amennyit szeretnének” – mondta őszintén Ábel Anita a Story magazinnak.

További cikkek

cba bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)