Félti fiát Jolly a popszakmától

Soltész Mónika 2018.06.13. Huppsz

Félti fiát Jolly a popszakmától

Jolly fia mindössze tizenhat éves, és már most édesapja nyomdokai lépett, így a fiatal énekes már két videoklipet is elkészített. Nem csoda, ha apja félti, hiszen a show business nem egy könnyű tevékenység.
 

Spaverin bejegyzeseknél(200x300)

Szilveszter örökölte édesapja tehetségét, így minden bizonnyal megállja majd a helyét a művészvilágban, ám Jolly mégis félti fiát, és nem örül, hogy fia ilyen fiatalon popsztár akar lenni.

„Sosem tereltem a fiamat ebbe az irányba, magától választotta a zenélést. Nem hiába ilyen tehetséges, apja fia. Viszont vele ellentétben azt egyáltalán nem szeretném, ha már ilyen fiatalon erre tenné fel az életét. Arra próbálom rábeszélni, hogy előbb fejezze be az iskolákat, és szerezzen magának egy normális végzettséget” – mondta Jolly a Borsnak, aki nem titkolja aggályait sem.

„A szórakoztatóiparra előadóként nem lehet építeni. Bármikor vége lehet, bizonytalan az egész. Arról nem beszélve, hogy ki tudja, miként dolgozza majd fel a negatív kritikákat, vagy épp a túláradó sikert. Szeretném ezektől megóvni” – tette hozzá a zenész, aki nem szeretné, ha fiát összehasonlítgatnák vele.

„Sokan mondták már ezt is. De ez a másik olyan dolog, amit szeretnék elkerülni: karrierje során ne kelljen állandóan azzal szembesülnie, hogy hozzám hasonlítgatják. Nem szerencsés az ilyen egy zenészcsaládban” – mondta.

További cikkek

b3 bejegyzeseknél(200x300)
Spaverin bejegyzeseknél(200x300)
php bejegyzeseknel(200x300)
hbs(400x300)