Judy kislánya iskolába megy – „Egy hónapunk van a nagyon bébi időszakából hátra”

Soltész Mónika 2018.08.10. Huppsz

Judy kislánya iskolába megy – „Egy hónapunk van a nagyon bébi időszakából hátra”

A Groovehouse idén ünnepeli huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból hatalmas bulival készül a zenekar, ahol méltón szeretnének megemlékezni az elmúlt két évtizedről. Az énekesnőnek mindemellett egy újabb fordulóponthoz érkezik az élete, hiszen kislánya, Maja szeptembertől iskolába megy.

hbs(400x300)

Judy kislánya már elmúlt hat éves. Maja érkezése sok mindenben megváltoztatta az énekesnőt és az egyben az életét is. Most pedig újabb szakasz kezdődik, hiszen gyermeke iskolába megy.

„Maja merőben megváltoztatta az életem. Hat éves elmúlt és hozzá idomultunk. Az ő élete sokkal előrébb valóbb, mint a miénk. Mindig is tudatosan éltem, de az ő születése óta még inkább. Szeptembertől már iskolás lesz, úgyhogy egy hónapunk van a nagyon bébi időszakából hátra. Ez egy teljesen más periódus lesz az életünkben, és ezeket a váltásokat pillanatnyilag nehezen éljük meg. Így volt ez amikor bölcsibe ment, aztán amikor oviba, de átlendülünk mindenen, és együtt tudunk működni az új helyzettel” – mondta a Sztár Limonádénak az énekesnő, aki felkészült mindenre.

„Nincsenek fenntartásaim. Bár a világtól félti minden szülő a gyerekét. Sajnos egyre durvább az élet, bár mi is felnőttünk valahogy. Hallgattunk a szüleinkre, és úgy hiszem, sokat számít, hogy egy gyerek hogyan van nevelve. Én rendkívül jó viszonyt ápolok mai napig a szüleimmel. Mindig szent volt a szavuk, és sosem tudott elvinni engem a társaim dacos korszaka. Jó példa volt előttem, és abban bízom, mivel Maja is nagyon ragaszkodik hozzánk, fontos lesz számára az, amit közvetítünk irányába” – árulta el Judy.

További cikkek

hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)