Megrázó titkok - Mary Zsuzsi két gyerekét is elvesztette

Soltész Mónika 2018.08.10. Huppsz

Megrázó titkok - Mary Zsuzsi két gyerekét is elvesztette

Az egykor ünnepelt néhai énekesnő életét szörnyű és megrázó titkok övezik, amikről még fia, Klapka Dennis sem tudott. Az Aranyember és Mary Zsuzsi közös gyereke több mint harminc év után tudta meg, hogy volt egy féltestvére, aki mindössze három napot érhetett meg. A koraszülött kisfiú ugyanis a világrajövetele után nem sokkal agyvérzést kapott. Dennis a sokkoló hír után közölte: anyja Sandy ikertestvérét is elveszítette.
 

b3 bejegyzeseknél(200x300)

A sokkoló történetet az énekesnő csupán egyszer, évekkel ezelőtt mesélte el, féltve őrzött titkáról pedig senkinek, még a későbbi férjének, Klapka Györgynek és gyerekeinek sem beszélt. Legkisebb fia, Dennis csak most értesült a hatvanas évek végén történt tragédiáról, ami előtt értetlenül áll.

„Másfél évig éltem az édesanyámmal, és bár nem volt túl bensőséges a kapcsolatunk, azt azonban elvártam volna, hogy tudassa velem, hogy nem egy, hanem két testvéremet is elvesztettem” – mondta a Sorry magazinnak Dennis, majd hozzátette: húgának, Sandynek volt egy ikertestvére, aki még az édesanyja hasában meghalt.

„Édesanyám ikerterhes volt, amikor egy tévéfelvételre hívták. Akkoriban már rég nem állt kamerák elé, ezért nagyon izgult, és feszült volt a forgatás miatt. Ha jól tudom, Vitray Tamással beszélgetett, amikor rosszul lett, de anyám a szörnyű görcsöket tűrve, mosolyogva folytatta tovább az interjút. A két kislány közül csak Sandy született meg, Daiana pedig még az érkezése előtt elhunyt” – árulta el Dennis, aki utólag, a sok tragédiát ismerve már érti, hogy az édesanyja miért nézett többször a pohár fenekére. „Ilyen veszteséget sohasem lehet feldolgozni. Nem csoda, hogy anyám állandóan depressziós volt, és az alkoholba menekült!" - mondta Klapka György fia.

További cikkek

b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
vágta bejegyzeseknel(200x300)
hbs(400x300)