Súlyos balesetéről vallott Zámbó Jimmy anyja - „Idő kellett, hogy lábra tudjak állni”

Soltész Mónika 2019.01.10. Huppsz

Súlyos balesetéről vallott Zámbó Jimmy anyja - „Idő kellett, hogy lábra tudjak állni”

Zámbó Jimmy édesanyja, Anna néni nehéz időszakon megy keresztül. Tavaly évvégén megszédült az otthonában, elesett, eltörött három bordája és a combcsontja is. A 92 éves asszony pokoli kínokat él át, ráadásul hosszú ideig szorul kórházi kezelésre.
 

cba bejegyzeseknél(200x300)

„Isten kegyelméből lassan gyógyulásnak indulok, de sajnos azért nehezen indul be a folyamat. Mivel a combcsontomat több helyen is össze kellett csavarozni, ahhoz is idő kellett, hogy lábra tudjak állni. Ez már szerencsére megy, sőt pár lépést meg is tudok tenni magamtól” – mondta a Sorry magazinnak Anna néni, akire nagyon vigyáznak a gyerekei.

„A gyakori látogatásnak nem nagyon örülök, mert kimerít minden látogató. De azért hatalmas örömmel fogadok mindenkit, csak nehéz és fárasztó. De mindenkinek köszönöm a jókívánságokat, és azt is, hogyha ellátogat hozzám a kórházba. Szeretnék az újság olvasóinak is üzenni, azoknak, akik kedvelték a fiamat: kérek a jóistentől mindenkinek áldásos új évet. Sajnos az év kezdete a mi családunknak mindig nagyon fájdalmas, de ami volt, elmúlt, már vissza sosem jön, ezt el kell fogadni. Élve és elevenen kívánok viszontlátást!” – mondta a magazinnak az idős asszony.

További cikkek

cba bejegyzeseknél(200x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)