Elutasították az önfeljelentő EP-képviselőket

Eleméry Máté 2018.11.06. Itthon

Elutasították az önfeljelentő EP-képviselőket

A Legfőbb Ügyészség elutasította az önmagukat hazaárulás miatt feljelentő DK-s európai parlamenti képviselők panaszát - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

cba bejegyzeseknél(200x300)

    Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselői szeptemberben, a Sargentini-jelentés megszavazása után tettek feljelentést hazaárulás miatt önmaguk ellen a Legfőbb Ügyészségen. 

    A Központi Nyomozó Főügyészség október elején elutasította ezt, arra hivatkozva, hogy az európai parlamenti képviselőket - az európai uniós és a magyar szabályozás szerint is - "immunitás" illeti meg szavazataikkal, illetve megbízatásukkal kapcsolatban közölt tények, vélemények elhangzásával összefüggésben, így a képviselő szavazata alapján bíróság vagy hatóság előtt nem vonható felelősségre.

    A Legfőbb Ügyészség közleményében tudatta: elutasította a két képviselő a határozattal szemben benyújtott panaszát, amelyben azt kifogásolták, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség érdemben nem foglalt állást arról, hogy elkövették-e a hazaárulás bűntettét.

    A Legfőbb Ügyészség az elutasító határozatában megerősítette, hogy jogszabályban rögzített büntethetőségi akadály következtében az immunitást élvező európai parlamenti képviselők bíróság vagy hatóság előtt - a képviselői megbízatásuk ideje alatt és azt követően - nem vonhatók felelősségre a leadott szavazatuk alapján. 

    Mindezek miatt nem indulhatott az önmagukat feljelentő képviselők ellen az általuk hiányolt tényleges nyomozás - írta a Legfőbb Ügyészség. 

    A közleményben hangsúlyozzák: megtévesztő minden olyan értelmezés, amely szerint az ügyészség érdemben állást foglalt volna a feljelentésben szereplő hazaárulás kérdésében.

További cikkek

hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)