Hazatért a mentési gyakorlatról a Hunor

Eleméry Máté 2019.04.15. Itthon

Hazatért a mentési gyakorlatról a Hunor

Mentési gyakorlaton vett részt Romániában a Hunor (Hungarian National Organisation for Rescue Services) mentőcsapat a múlt héten, a gyakorlatot az ország öt településén tartották 36 ország és 2500 ember részvételével - hangzott el vasárnap az M1 aktuális csatornán.

hbs(400x300)

    Jackovics Péter, a Hunor parancsnoka a műsorban elmondta: a szervezet hivatásos tűzoltókból és szakképzett önkéntesekből áll. Többször beavatkoztak, árvíz, hóhelyzet vagy házrobbanás esetén, a romániai pedig már a hetedik gyakorlatuk volt. Ezen 90 emberrel, 10 járművel és mentőkutyákkal vettek részt.

    Mint mondta, arra is felkészülnek, hogy akár tíz napon át önellátóak legyenek. A Hunor úgy van felszerelve keresőeszközökkel, kutyákkal, mentőeszközökkel, hogy a keresést önállóan végezhesse.

    Jackovics Péter szólt arról is: a szimulációs gyakorlaton 92 embert és két "elhunytat" mentettek ki. A négy intenzív nap után az utolsó napon volt egy metrógyakorlat, ahol kétszáz "sérültet" vontak be a szervezők és ezen a gyakorlaton kiemelt szerepe volt a Hunornak. 

    Megjegyezte: elégedettek voltak a munkájukkal a helyszínen, egy román újságcikkben például azt írták, hogy ha baj lenne, "Románia elsőként Magyarországtól kérne segítséget".

További cikkek

cba bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)