Kontrát: 2019-ben is a biztonság az első

Eleméry Máté 2018.07.10. Itthon

Kontrát: 2019-ben is a biztonság az első

A jövő évben is a biztonság az első, ezért növeli a kormány a közbiztonságra és a rendvédelemre szánt forrásokat a jövő évi költségvetésben - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

b3 bejegyzeseknél(200x300)

    Kontrát Károly kijelentette: biztonság nélkül nincs semmi, ez a legfontosabb közösségi érték, amelyet fontos megőrizni Európa számára. A következő évek legnagyobb kihívása a biztonság lesz, és ha Brüsszel nem változtat a jelenlegi bevándorláspolitikáján, több millió migráns érkezhet Európába az elkövetkező években - vélekedett. Hozzátette: a kormány továbbra is elkötelezett az ország, a nemzeti szuverenitás védelme és a keresztény kultúra megőrzése mellett, ezért jelentősen növelik a közbiztonság megerősítéséhez, a határvédelemhez és az illegális migráció elleni hatékony küzdelemhez szükséges forrásokat. 

    Emlékeztetett: a balliberális kormányok idején drasztikusan csökkent a rendőrség létszáma, és folyamatos volt a forráskivonás, de a magyarok biztonsága érdekében tovább kell növelni a közbiztonságra és a határvédelemre fordított forrásokat.

    Az államtitkár közölte: 2019-ben összesen 350,5 milliárd forint jut közbiztonságra, jelentősen növelik a rendőrség költségvetését, 2019-ben 12,5 milliárd forinttal több jut a rendőrségnek. Határvédelmi és felderítési feladatokra 15,7 milliárd forint többlettámogatás jut, a terrorellenes intézkedésekhez kapcsolódó feladatoknál 25 milliárd forinttal számolnak, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal működésére csaknem 9,5 milliárd forintot szánnak. A katasztrófavédelem működésére és fejlesztésére pedig több mint 77 milliárd forintot fordítanak - sorolta. 

    Megjegyezte: folytatják a rendvédelmi hivatásos állomány bérfejlesztési programját, kiemelt cél, hogy a hivatásos rendvédelmi életpálya vonzó legyen a fiataloknak.

    Kérdésre Kontrát Károly kitért arra: a déli határon 2015 őszétől rend és biztonság van, azóta is több szigorítást bevezettek. Ugyanakkor a nyugat-balkáni útvonalon továbbra is kritikus a helyzet, a veszély nem múlt el, de helytáll a rendőrség, Magyarország és magyar emberek biztonságban vannak - mondta az államtitkár.

További cikkek

vágta bejegyzeseknel(200x300)
hbs(400x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)