Bajor Imre lánya, Lili: „Nem járok a temetőbe sokat apuhoz!” - Négy éve hunyt el a Kicsihuszár

Soltész Mónika 2018.08.08. Rivalda

Bajor Imre lánya, Lili: „Nem járok a temetőbe sokat apuhoz!” - Négy éve hunyt el a Kicsihuszár

Idén augusztus 6-án volt négy éve, hogy elment Bajor Imre. A nagy nevettető, az ország Kicsihuszárja még mindig sokaknak hiányzik, ám talán mégis gyermekei és családtagjai azok, akik minden pillanatban szembenéznek az emlékekkel. Bajor Lili, aki szülei nyomdokaiba lépett, nem szívesen beszél ma már édesapja haláláról, ám az AcNews-al kivételt tett, még utoljára.
 

b3 bejegyzeseknél(200x300)

Bajor Imre kilenc hónappal azután, hogy megtudta, súlyos betegséggel küzd, 2014. augusztus 6-án reggel örökre lehunyta a szemét. Lapunk megkereste leányát, a szintén színész pályára lépett Bajor Lilit, aki – még ha csak szűkszavúan is – elárulta, miképpen őrzi édesapja emlékét.

„Nem járok a temetőbe sokat apuhoz. A megemlékezésnek sokkal több módja van, mint csak a sírja mellé állni. Én inkább abban hiszek, hogy egy mindennapos, folyamatos emléket ápoljunk, és nem csak alkalmanként gondoljunk rá. De ennél többen nem szeretnék a jövőben többet édesapámról beszélni” – árulta el lapunknak a fiatal színésznő, aki rendkívül szoros kapcsolatot ápolt apukájával.

„Mivel a színészi pályát választottam, nem lehet figyelmen kívül hagyni és nagyon sokat gondolok rá. Ráadásul olyan szoros kapcsolatunk volt, amit nem lehet elfelejteni, nem lehet nem gondolni rá. Igen, az idő telik, és próbálom megemészteni, hogy ő már nincs, de azt hiszem, ezt nem tudja az ember teljesen helyrerakni magában. Hullámzóak az időszakok; van, amikor nagyon hiányzik, és van, amikor még annál is jobban. De tudom, fentről vigyáz rám, és terelgeti az utamat” – mondta egy korábbi beszélgetésünk alkalmával a színésznő.

További cikkek

b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)
vágta bejegyzeseknel(200x300)