Szíj Melinda a pápának énekelhet – Megtudtuk a részleteket!

Soltész Mónika 2018.09.07. Rivalda

Szíj Melinda a pápának énekelhet – Megtudtuk a részleteket!

Óriási megtiszteltetés érte Szíj Melindát, ugyanis a Vatikánban, a Szent Péter Bazilikában énekel majd, sőt másnap az audiencián is részt vesz, ahol a pápával is találkozhat. Az énekesnő rendkívül boldogan fogadta a felkérést, hiszen hívő lévén naponta olvassa a Bibliát.

hbs(400x300)

„Májusban jött a felkérés Melindának, miszerint vállalna-e a Vatikánban egy fellépést”  – kezdte lapunknak Attila, aki jó ideje már nem csak párja Melindának, egyben a menedzseri feladatokat is ő látja el.

„Egy csapat, aki a Tisztelet Társasága szervezésében megy zarándokútra, hozzájuk csatlakozik Melinda és jómagam is. Négy hónapos levelezés előzte meg a Vatikánnal, a legfelsőbb magyar egyházi körökben, pontosabban Paskai László bíboros folytatta le a tárgyalást. A válasz pedig már meg is érkezett nagyjából egy h éttel ezelőtt, énekelni fog Melinda a Bazilikában. Hétfőn utazunk ki velük együtt, egy ötvenfős busszal a pápai audienciára egy zarándokút keretein belül, ennek részeként pedig az eredendő ötlet és terv, hogy ajándékként a pápának énekel Melinda. Az egész biztos, hogy a Szent Péter Bazilikában énekelni fog szeptember 11-én, azt pedig, hogy a pápai audiencián énekelhet-e, ahol résztvevőként ott leszünk, azt egyelőre még nem tudjuk biztosan, de minden valószínűséggel így lesz” – árulta el Attila, aki azt is megosztotta lapunkkal, hogy személyesen, közelről is láthatja-e majd a pápát.

„Egészen biztosan találkozik majd vele. Melindának ez óriási megtiszteltetés, nem csak a találkozó, hanem önmagában a felkérés, hiszen rendkívül vallásos. Nem volt kérdés számára, hogy igent mond-e. Éveken át fordította Rick Warren protestáns kaliforniai lelkész blogját angolról magyarra, amit azért függesztett fel, mert összetorlódtak a dolgok. Egyrészt a műtét miatt, ami után nem lehetett tudni, hogy a hangszálai sérülnek-e vagy sem. De nincs kizárva, hogy folytatni fogja. Melinda mindig is hívő volt, nem titok, napi szintén olvassa az igéket, a Bibliát. Én is vallásos vagyok, de nem ilyen mélyen, mint ő. Természetesen azért kiegészítjük ebben is egymást, mert el tudunk beszélgetni ezekről közösen. Az ő énekesi mivoltába is ez szerepet játszik, hiszen nem csak maximálisan felkészül, de elmond egy-egy imát a fellépések előtt. Az éneklést kifejezetten ajándékként méri fel és úgy is használja. Minden előadásával adni szeretne az embereknek, pontosan ezért számára ez a lehetőség egy csúcsajándék” – árulta el az AcNews-nak az énekesnő párja, akik nem is akárhogy indulnak neki a nagy útnak.

„Öt napos út elébe nézünk, hétfőn hajnalban indulunk a Bazilikától, ahol a Bazilika atyájától a csapat kap majd egy áldást” – zárta a beszélgetést Attila.

További cikkek

b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
vágta bejegyzeseknel(200x300)
hbs(400x300)