VÉLEMÉNY – Baukó Évának még bele kell rázódnia

AC News 2018.11.08. Vélemény

VÉLEMÉNY – Baukó Évának még bele kell rázódnia

Elindult a Való Világ 9 Powered by Big Brother. Baukó Éva újra szerepet kapott, hiszen a BeleValóVilág egyik műsorvezetője, immáron másodszor. Úgy tűnik, hogy a két időszak között eltelt idő alatt pedig sokat felejtett, vagy csupán kizökkent a gyakorlatból, legalábbis erre lehet következtetni mindabból, amit eddig nyújtott a műsorvezetői szerepben.
 

b3 bejegyzeseknél(200x300)

November 4-én indult immáron kilencedik alkalommal útjára a Való Világ 9 Powered by Big Brother reality. A napi összefoglalók után fél 11-kor kerül adásba a BeleValóVilág, melyet idén Gáspár Győző és Baukó Éva vezet. A vélemények rendkívül megosztók a két műsorvezetőről, ám az biztos, Évának még újra bele kell rázódnia az eddig nyújtottak alapján, hiszen mintha elfelejtette volna, hogy élő adásban van, és hiába késő esti műsor, illene egy kis kultúrát magába szívnia, és nem alpári szavakon szólni a nézőkhöz. Időnként mintha elfeledkezne, hogy nem egy baráti társaságban van, hanem az egyik kereskedelmi csatornán.

De ez még mind hagyján. A legnagyobb probléma mégis inkább az, hogy Éva vagy zavarában, vagy épp felkészületlenségének a következményeként sem képes „puska” nélkül levezetni a műsort. Pedig valljuk be, nem kell olyan sokat beszélnie.

Mindenesetre bízzunk abban, hogy ez csak a kezdeti lámpaláznak köszönhető, és néhány adás után már éppen az ellenkezőjét fogjuk tapasztalni, mint amit eddig láthattunk Baukó Évából. Mi szurkolunk neki, hiszen ezzel a lehetőséggel bizonyíthatja, hogy megállja a helyét műsorvezetőként is.

További cikkek

hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)