A fiatalkorú gyanúsított beismerte, hogy festékszóró sprayvel fújt alkotásaival kárt okozott több kisvárdai épületben.
2021. szeptemberében jelentek meg Kisvárdán városszerte a kék színű festékkel fújt graffitik. A rendőrségre több bejelentés is érkezett, közfelháborodást váltott ki a lakosság körében, amikor az általános iskola tornatermének, és a Tompos úti lakótelepen több háznak a falára, valamint az egyik játszótéren található játszóvárra is nonfiguratív ábrákat festett ismeretlen elkövető – írta a police.hu.
A Kisvárdai Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított, és a nyomozók kitartóan keresték az elkövetőt. A nyomozás adatai alapján végül azonosították, és 2022. június 13-án gyanúsítottként kihallgatták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helybeli fiatalt. A 17 éves fiú beismerő vallomást tett, elmondta nem állt szándékában kárt okozni, megbánta, amit tett. Helyszíni kihallgatása közben a rendőröknek sorra megmutatta, hogy hol és mely épületeken helyezte el névjegyét. A gyanúsított szabadlábon védekezhet.