Mint arról az AcNews is beszámolt a Ford gyárimunkása, TJ Sabula pedofilvédőnek nevezte Donald Trumpot, amikor az amerikai elnök egy michigani gyárlátogatáson vett részt. Az interneten futótűzként terjedő videón Trump láthatóan nem reagált jól, sőt a középső ujját felmutatva, káromkodva küldte el TJ Sabulát melegebb éghajlatra.
A dolgozó azért támadta Trumpot, mert szerinte a kormány nem hozta nyilvánosságra teljesen a Jeffrey Epstein-ügy dokumentumait. A bekiabálás után TJ Sabulát felfüggesztették az állásából. Mint a Business Insider-re hivatkozva a HR Portál írja: az eset után két GoFundMe adománygyűjtő kampány indult a kirúgott dolgozónak, ahol kevesebb mint 24 óra alatt több mint 800 000 dollár gyűlt össze. A kampány Sabulát „hazafiként” jellemezték.
A dolgozót képviselő United Auto Workers (UAW) szakszervezet is kiállt Sabula szólásszabadsága mellett, és felülvizsgálatot követel a felfüggesztésével kapcsolatban.
TJ Sabula, a gyár 40 éves alkalmazottja a The Washington Postnak elmondta, hogy ő volt az, aki kiabált Trumpnak, illetve, hogy a vizsgálat lezárultáig felfüggesztették a munkából.
„Ami a kiabálást illeti, egyáltalán nem bántam meg” – mondta Sabula, bár hozzátette, hogy aggódik a munkája jövője miatt, és úgy véli, hogy „politikai megtorlás célpontjává vált, mert megalázta Trumpot a barátai előtt”.
Sabula becslése szerint körülbelül 18 méterre volt az elnöktől, aki „nagyon, nagyon, nagyon tisztán” hallotta őt. Azt mondta, hogy kifejezetten Trump Epstein-ügy kezelésére utalt.
„Nem érzem úgy, hogy a sors gyakran mosolyog rád, és amikor mégis, akkor jobb, ha készen állsz arra, hogy megragadd a lehetőséget” – mondta Sabula, aki biztos benne, hogy jól cselekedett.



