Meghalt Mauro Morandi, aki még 1989-ben döntött úgy, hogy önkéntes száműzetést vállalva egy lakatlan szigetre költözik – írta meg a theguardian.com. A 85 éves korában elhunyt olasz férfit nagyon kedvelte az olasz közvélemény, az újságok előszerettel hívták őt Robinsonnak, a világhírű hajótörött nyomán.
Morandi 1989-ben véletlenül bukkant rá a paradicsomi Budelli szigetre, amely Szardínia közelében található és rózsaszín homokkal borított partjairól híres. Az olasz férfi azért kötött ki ott, mert kamataránja elromlott, miközben a Csendes-óceánhoz hajózott rajta. A sziget teljesen elvarázsolta, közben pedig megtudta, hogy az egyetlen lakos egy gondnok, aki akkoriban már nyugdíjba vonulására készült. Morandi úgy döntött, hogy a sziget kedvéért felhagy a tengeri kalandozásokkal. Katamaránját eladta és ő lépett a távozó gondnok helyébe.
A hajótörött egy olyan épületben lakott egészen 2021-ig, amelyet még a második világháború idején emeltek, hogy menedékül szolgáljon egy esetleges támadás esetén. Az épületet és a szigetet végül csak azért hagyta el, mert kilakoltatta őt a szigetet kezelő nemzeti park igazgatósága. A remete ezután egy aprócska lakásba költözött La Maddalena szigetén, amely a Szardínia északi partjainál található. Egyre rosszabb egészségügyi állapotba került, tavaly nyáron pedig elesett és súlyosan megsérült. A megkeseredett Morandi hétvégén halt meg szülőhelyén, Modenában. Egy 2021-ben adott interjúban már folyamatosan panaszkodott, visszavágyott szeretett szigetére. Úgy fogalmazott, kibírhatatlan számára a nyüzsgés és a zaj, hiszen az elmúlt évtizedek alatt nagyon hozzászokott a csendhez.