ACNEWS

5 millió forintos kárt okozott a tanösvény a vadászoknak Bátorban

Milliós kárt okoznak a túrázók a bátori erdőben, ki felel érte? Fotó: Virág Márton
Milliós kárt okoznak a túrázók a bátori erdőben, ki felel érte? Fotó: Virág Márton
Megszólalt az AcNews-nak az a vadász, aki a szarvasbőgés miatt lezárta az erdejét, amin tanösvény megy át.
Hirdetés
Ad image

Két út is fut egymás mellett a Heves vármegyei Bátor határában, a környékbeli vadászok erdejében. Az egyik a tanösvény, a másik az Országos Kéktúra útvonala. Előbb az erdő szélén halad együtt a két út, majd a tanösvény 300 méter után leválik és kilométereken át kettészeli az erdő közepét. Ott a levegő kristálytiszta, a látvány pedig tényleg idilli. Nyalábokban szűrődik át a fény a hatalmas cserfák, tölgyfák között. Feljebb, a nyugati oldalon meseszép tisztás bukkan elő. Elözben az erdőt átszelő tanösvényen árulkodó a személyautók keréknyoma.

Táblával zárta le az erdőt

„A tanösvény nyomvonalát Bátor település jelölte ki, de velünk, erdőtulajdonosokkal senki nem egyeztetett. Bár kézzel-lábbal tiltakoztunk ellene, lesöpörték a kérésünket az asztalról” – kesergett az AcNewsnak az egyik, neve elhallgatását kérő erdőtulajdonos. Szomorúan mutatja a tanösvény keleti oldalán a túrázók által eldobált szemetet, amit az egyik munkatársa zsákokba gyűjtött. A vadász a minap táblára írt közleményben tudatta: lezárta a túrázók előtt az erdőt.

Úgy tűnik, a magántulajdon nem számít, a vadászok erdején fut át a tanösvény Fotó: Virág Márton

Az ügy akkora felháborodást keltett a turisták között, hogy a vadász inkább levette a táblát. Csakhogy a hangoskodó, szemetelő turisták miatt a szarvasok még a környéket is nagy ívben elkerülik, emiatt már 5 millió forint kár érte a vadászt. Egy kétgyermekes család tagjai a szemünk láttára törik le a csipkebogyó bokor ágait, majd, amikor észrevesznek minket, futásnak erednek. „Most szaladjak utánuk? Egyik kora reggel találkoztam itt olyan túrázóval is, aki íjjal és nyíllal sétafikált a tanösvényen. Ha vitatkozni kezdek vele, talán le is lő” – tárta szét a karját a vadász.

Inkább meg se vette volna

„Amikor elkezdődött a szarvasbőgés, az állatok nyugalma és biztonsága érdekében döntöttem úgy, hogy a túrázók előtt lezárom a tanösvényt. Hiszen előbb került a birtokunkba ez az erdő, mint ahogy kijelölték benne a tanösvényt. De ha tudjuk, hogy mire készülnek, meg se vettük volna. Ennyi erővel akár a kertünkön át is vezethették volna ezt a tanösvényt” – dohogott a vadász.

Amint a tanösvényt kijelölő Bátor falu polgármestere megtudta, milyen ügyben keressük, annyira megriadt, hogy tiltakozni kezdett. „Hagyjuk ki ezt a részt a dolgoknak, nem akarok negatív hírverést. Nem kívánatos ez, van elég bajunk is” – fakadt ki Pallagi Frédi polgármester és letette a telefont. Az ügyben kerestük a Heves Vármegyei Kormányhivatal Erdészeti Osztályt is. Amint lesz, aki válaszol a kérdéseinkre, a cikkünket frissítjük.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés