A mulatós zenészek az idei telet is Thaiföldön töltik, minden lehetőségre felkészültek a járvány alatt. Korábbi biztosításuk állítólag 5 milliárd forintos volt.
Idén is meghódítja Ázsiát a Bódi család. Guszti és Margó már hosszú évek óta járnak az egzotikus Thaiföldre, ahol hetekig fognak nyaralni a leghidegebb hónapokban. A sztároknak a koronavírus- járvány se vette el a kedvét, de Guszti az AcNews-nak elárulta, minden eshetőségre gondoltak szeretett feleségével.
„Idén is szeretnénk télből a nyárba menni Margóval. Szerencsére megvan mind a három oltásunk, úgyhogy nyugodtak lehetünk. Idén Puketre indulunk, különleges biztonsági intézkedések vannak, ugyanis az oltások mellett csak teszttel mehetünk be az országba. Ha bármi gond van, azonnal tíz nap karantén várna ránk. Ahogy hallom, nagyon jó a helyzet ott, kevés a megbetegedés és azt gondolom, egy tengerparton sokkal inkább tartják az emberek a szociális távolságot. Persze gondolni kell a legrosszabbra, ha esetleg elkapnánk a koronavírust vagy bármi történne velünk. Speciális biztosítást kötöttünk, ami 50 millió forintig véd minket, ha bármilyen kezelésre lenne szükségünk. Szerencsére minden rendben velünk, de a mai világban fő az elővigyázatosság” – mesélte lapunknak Guszti, aki hozzátette, korábban volt olyan biztosításuk is, ami állítólag 5 milliárd forintig állja az esetleges felmerülő költségeiket.
A sztárpárnak nem csak a pihenés, hanem az egészségük szempontjából is hasznos a pár hetes kikapcsolódás.
„Mindig fittebben, egészségesebben jövünk vissza, általában jó néhány kilótól meg is szabadulok ezekben a hetekben. Kiváló ételek, italok vannak kint és szinte fillérekből elvagyunk. Néha Margó meglep valami finom hazaival, tavaly például gulyást főzött. Most is viszünk egy kis hazai paprikát és kolbászt, hogyha megkívánjuk, legyen nálunk, de nem akarom én, hogy a drága nejem állandóan főzzön a szállásunkon. A gyerekek nagyon támogatnak minket az utazásban, addig ők tartják itthon a frontot” – árulta el Guszti.