Az első jelentések szerint komoly károk vagy áldozatok nem voltak, ám a földmozgás ismét emlékeztette a chileieket arra, hogy a világ egyik legszeizmikusabb országában élnek.
Chile számára a földrengések nem rendkívüli események, hanem a mindennapi valóság részei. Az ország hosszú, keskeny területe a Nazca- és a Dél-amerikai-kőzetlemez találkozásánál fekszik. A Csendes-óceán feneke alatt húzódó Nazca-lemez évente több centimétert csúszik a kontinens alá, miközben óriási feszültség halmozódik fel a földkéregben. Amikor ez a feszültség hirtelen felszabadul, megszületik a rengés, amelynek ereje olykor kontinensnyi területeken érezhető.
Valparaíso neve különösen érzékenyen cseng a szeizmológusok számára. A színes domboldalairól, történelmi kikötőjéről és bohém hangulatáról ismert város a múltban több pusztító földrengést is átélt. Az 1906-os valparaísói földrengés például a becslések szerint 8-asnál is nagyobb erősségű volt, és több ezer ember halálát okozta. A város történetét szinte újra és újra átírta a föld mélyének ereje.
A mostani rengés szerencsére messze elmaradt ezektől a katasztrófáktól. A szakemberek szerint egy 6-os magnitúdójú földrengés ugyan már képes épületeket megrongálni, különösen a gyengébb szerkezetűeket, de a modern chilei építési szabványok éppen az ilyen helyzetekre készültek. Az ország az elmúlt évszázad során olyan tapasztalatot szerzett a földrengésálló építészetben, amelyet a világ számos pontján példaként emlegetnek. Nem véletlen, hogy a nagyobb rengések után gyakran sokkal kisebb a pusztítás mértéke, mint más, hasonló erejű földmozgások esetében.
A chileiek számára a földrengés első másodpercei szinte ösztönös reakciókat váltanak ki. Az emberek tudják, hol találhatók a biztonságos helyek, az iskolák rendszeresen tartanak gyakorlatokat, a hatóságok pedig fejlett riasztási rendszerekkel figyelik a rengéseket és az esetleges cunamiveszélyt. Ez a felkészültség sokszor fontosabbnak bizonyul, mint maga a technológia.
