A hírt Gulyás Gergely a Blikk politikai-közéleti műsorában jelentette be. Eszerint a bruttó 700 ezer forintot is elérheti a pedagógusok bére 2025-ben, ha megérkeznek az uniós pénzek. A kancelláriaminiszter szerint az uniós pénzek a napokban megérkezhetnek, ebből jövő év elejére 72 százalékos, azt követően pedig a diplomás átlag 80 százalékát érő emelést hajthatnak végre. Azonban a szakszervezetek távolságtartó módon fogadták a hírt – írta az atv.hu. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete vezetője, Nagy Erzsébet szerint a kormány eddig az EU-ra mutogatott.
„Nem látjuk a költségvetésben annak a forrását, hogy bármiféle emelésre sor kerülne. Nagyon szeretnénk, hogy akár küld pénzt Brüsszel, akár nem, mindenképpen megelőlegeznék a béremelés fedezetét. Mert egyébként az unió fog ebből állni 800 milliárd forintot” – magyarázta Nagy Erzsébet.