ACNEWS

Abszurdum: 8,8 milliárd forintot keresne egy magyar bank Tiboron

Tibor éetében nem látott annyi pénzt, amennyit a bank követel tőle Fotó: Virág Márton
Tibor éetében nem látott annyi pénzt, amennyit a bank követel tőle Fotó: Virág Márton
Életében még soha nem látott ennyi pénzt a férfi, akinek havonta csupán 200 ezer forint érkezett a számlájára.
Hirdetés
Ad image

Fehér Tibor két hete egy átutalást próbált intézni, de nem sikerült. Felhívta a bankját, ahol az ügyintéző közölte, hogy zárolták a számláját. Másnap is telefonált, érdeklődött, hogy mi történt, de az alkalmazott nem tudta megmondani.

Amikor Tibor bement a bankfiókba, közölték  vele, hogy a számlája 8 milliárd 887.777 millió 260 forintos mínuszban van. A férfi azonnal a szívéhez kapott, fogalma sem volt, hogy jött ki ez a tartozás.

„Három hónappal ezelőtt nyitottam a számlát az Unicredit banknál – mesélte a Blikknek Tibor. – Nem volt rajta soha nagy forgalom, havonta 200 ezer forint érkezett rendszeresen egy cégtől, illetve két átutalás magánszemélyektől. Összesen 1,1 millió forint volt rajta, amikor két héttel ezelőtt egy átutalást akartam intézni, de valahogy nem sikerült… Csak annyit tudtak mondani, hogy valószínűleg valamilyen technikai hiba történt.”

A bank azzal próbálta megnyugtatni az ügyfelét, hogy  az évtizedek során még senki nem találkozott ilyesmivel. Tibor pedig esküdözik, hogy soha nem utaztatott cukrot Magyarország és Szlovákia között, nem csalt áfát étolajjal, sőt, az adóhivatalnál is 250 ezres túlfizetése van, így végképp fogalma sincs, miért zárolhatták a számláját.

Az Unicredit nem válaszolt a Blikk kérdésére, mondván: a banktitokra hivatkozva csak az ügyfeleknek adhat ki információt.

– Amennyiben az ügyfelünk panaszt tett, úgy azt – a vonatkozó szabályoknak megfelelően – kivizsgáljuk, ügyfelünket pedig, az előírt határidőt betartva, értesítjük – közölte a sajtóosztály.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés