A Delta Air Lines repülőgépe kedden este 11 óra előtt szállt fel az egyesült államokbeli Detroitból és Amszterdamba tartott. Miután kiszolgálta utasainak az első ételt, a gépnek vissza kellett fordulnia az óceán fölött. Mint kiderült, a fedélzeten felszolgált étel romlott volt. Az ételek egy részén fekete penész éktelenkedett.
A gép hajnali 4 óra körül szállt le a New York-i JFK repülőtéren. A légitársaság közleményben erősítette meg, hogy a gép visszafordult, „miután a jelentések szerint a fedélzeten felszolgált ételek egy része romlott volt”. Hozzátették, leszállás után orvosi csapat várta a repülőgépet, hogy segítséget nyújtson az utasoknak és a személyzetnek.
Az Airbus A330-as repülőgép fedélzetén 277 utas tartózkodott. A fedélzeten mintegy 70 ember lett rosszul a felszolgált étel elfogyasztása után. 14 utas és a személyzet 10 tagja kapott orvosi ellátást a repülőtéren, de kórházi kezelésre nem volt szükségük.
A repülőgép szerdán délután 3 órakor indult újra Hollandiába, és mintegy 16 órás késéssel érkezett meg célállomására.
A Delta Air Lines hangsúlyozta, hogy azonnali intézkedéseket kezdeményeztek a romlott ételek ártalmatlanítására. Biztosítottak arról is, hogy az ügyet alaposan kivizsgálják. „Ez nem olyan szolgáltatás, amelyről a Delta ismert, és őszintén elnézést kérünk ügyfeleinktől a kellemetlenségekért és az utazásukban bekövetkezett késésekért” – mondta a Delta. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központot is értesítették az ügyről – írja a vn24.pl.
A légitársaság szóvivője azt is közölte, hogy az esetre reagálva, elővigyázatosságból szerdán mintegy 75 nemzetközi járatról vonták vissza a felszolgált ételek egy részét.