Hihetetlen támadás történt a bécsi 46-os villamos vonalán, ahol egy házaspár utazott négyhónapos kislányukkal. „Együtt ültünk, mint egy család, és beszélgettünk” – emlékszik vissza az apa. „Aztán a villamos hátsó ülésénél zajt hallottunk. Hirtelen jött ez a hajléktalannak tűnő férfi, és teljes erőből rugdalta a babakocsit”.
„Ritkán láttam ilyen brutalitást” – erősítette meg egy szemtanú. Az addig alvó baba hangosan üvölteni kezdett, csakúgy, mint az agresszív hajléktalan. „Menj vissza az országodba! Mindig ezt csinálom a nőkkel és a gyerekekkel” – kiabálta a 42 éves bécsi a kisgyerek irányába.
A sokkoló tettét az alkoholizmusára és a gyűlöletére fogta. „Igen, belerúgtam a babakocsiba. Utálom a kisbabákat a sírás miatt, és úgy általában a nőket is. Mivel a család számomra nyilvánvalóan külföldi származású volt, még jobban utáltam őket” – mondta utóbb a férfi. A kislányt mentővel szállították kórházba. Szerencsére nem esett baja – írta a krone.at.
A csecsemő elleni bántalmazási kísérlet csak az egyik vádpont a hajléktalan férfi ellen. Súlyos testi sértéssel, veszélyes fenyegetéssel és hatósági ellenállással is vádolják. Július 15-én áll majd bíróság elé.