ACNEWS

Dunakeszi tűz: tévéje ölte meg Katika nénit a pokoli toronyházban

Fotó: AcNews
Fotó: AcNews
A negyediken lakó idős asszony bekapcsolva hagyta a tévéjét, amikor bement aludni a kisszobába. Soha többé nem ébredt fel.
Hirdetés
Ad image

Dunakeszin egy toronyház negyedik emeleti lakásában a bekapcsolva hagyott tévé kigyulladt. Mint azt a AcNews megírta, a sűrű, maró füst pedig megölte a kisszobában alvó Katika nénit. Hiába hagyták tárva-nyitva a ház mindkét kapuját, még másnap is érezni lehetett a lépcsőházban a csípős füst szagát. Csütörtök délután sikoltozva, sírva menekültek a lakók  az utcára, miközben forró, sűrű, mérgező fekete füst gomolygott a lépcsőházban. A tűzoltók dübörögve rohantak a nyolcadik emeletig, amelyik utcafronti lakás ajtaja zárva volt, annak betörték az ajtaját. Így találtak rá a negyediken Katika nénire, akinek  nappalija és az erkélye teljes terjedelmében égett. A 90 éves asszony a kisszobában feküdt, olyan súlyos füstmérgezést kapott, hogy már nem lehetett megmenteni az életét. A lakásban koromfekete, elszenesedett bútorok emlékeztetnek a tragédiára.

50 percet vártak a tűzoltókra

„Én azért vagyok dühös, mert a 47 ezer lelket számláló Dunakeszin nincs tűzoltóság. Ezért 50 percet kellett várnunk, mire megérkezett a segítség Budapestről – panaszolta a szomszédban lakó Márta az AcNews-nak. „Borzalmas volt megélni a berobbanó ablaküvegek robaját, a hatalmas lángok látványát. Hogy a rekkenő hőségben órákig várakoztunk az utcán. Se a polgármestert, se a képviselőket nem láttuk a helyszínen. Szerencsére egy hangos szó nem esett a lakók között, nem hibáztattak senkit, mindenki segíteni akart a másikon” – tette hozzá Márta néni barátnője.

Enikő tévéje kuka, amikor felfordította, dőlt belőle a víz Fotó: AcNews

A tűzfészek fölött lakó Enikő lakása is tönkrement. Keserűen idézi fel, hogy épp palacsintát sütött, amikor kiabálást hallott a lépcsőházból. Miután riasztotta Márta nénit, fejvesztve menekült ki a kislányával a házból. Amikor visszatérhetett a lakásba, a mennyezetről, az oldalfalakról zubogva dőlt a víz.

„Amikor a tévénket a feje tetejére fordítottam, folyt ki belőle a víz. Beraktuk a fürdőkádba, már semmire nem jó. Újra kell festeni és tapétázni a lakást… – kesergett az egyik szomszéd. Andrea pedig azt sajnálja, hogy nem volt otthon, amikor a tűzoltók berúgták az ajtaját. „Azt ellenőrizték, van-e valaki a lakásban. Albérletben élünk, egyedül nevelem a gyerekemet, aki a hétvégén erre jön haza a táborból. Cserélni kell az ajtót, újra festeni az otthonunkat, soroljam még?” – kérdezte Andrea.

A lángok a negyedik emeletről a nyolcadikig felcsaptak Fotó: AcNews

Sokkot kaptak a látványtól

Miklós bácsi és Eni néni mindketten nagyot hallanak. Hiába dörömböltek az ajtajukon a szomszédok, semmit nem érzékeltek belőle. Végül Orsi volt az, aki a hetedik emeletről leszaladt és olyan erővel verte a házaspár ajtaját, hogy azt végre ők is meghallották. Amikor lenyomták a kilincset, a mintha egy katasztrófa filmet forgattak volna. A hömpölygő, sűrű füstben a tűzoltók hangos robajjal száguldoztak a lépcsőházban fel s alá. A kétségbeesett, kutyával, macskával menekülő lakókat rendőrök siettették a földszintre.

„Hirtelen sokkot kaptam a látványtól. Aztán egy tűzoltó lány karon ragadott és kivezetett a házból – mesélte Eni néni. – A fa alatt várakoztunk a 88 éves férjemmel, amikor a város túlsó végéből eljött értünk egy ismerősünk. Meglepett és nagyon jólesett az a végtelen segítőkészség, amivel a tűzeset kapcsán találkoztam.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés