Az áldozatot a Newcastle-i John Hunter Kórházban kezelik, ahová később a lábát repülővel szállították. Egyelőre nem tudni, hogy az orvosok vissza tudják-e majd varrni.
A fiatalembert kedden támadta meg a cápa az ismert ausztrál tengerparti üdülőhely, Port Macquarie közelében, a keleti parton. A fotón látszik a szörfdeszkája, amelynek egy részét kiharapta az állat. A hatóságok később közölték, hogy egy három méter hosszú nagy fehér cápáról van szó.
Az áldozat segítségére a szemtanúk siettek. Egy rendőrnek, aki történetesen a közelben tartózkodott, sikerült egy kutyapórázzal bekötnie a sebet, amíg a mentőszolgálat megérkezett. Több mentőautót és egy helikoptert is bevetettek. Az áldozat állapota kezdetben kritikus volt, de nem életveszélyes.
Az fehér cápát a Föld legveszélyesebb ragadozóhalaként tartják számon. A térség strandjait legalább 24 órára lezárták – írja a krone.at.
Ebben a hónapban ez volt a harmadik cápatámadás Ausztráliában. Éppen a múlt héten egy szörföst haraptak lábon a nyugati parton, Perth központjától néhány kilométerre. Az orvosok összevarrták a sebet, és eltávolítottak egy cápafogat a lábából. Két hete pedig egy férfit támadott meg egy ragadozó hal, miközben a Perth-től mintegy 1100 kilométerre északra fekvő Coral Bay közelében lándzsás halászat közben. Az áldozat szintén nem sérült meg életveszélyesen.