A vasárnap este kisiklott vonat miatt megbénult a Keleti pályaudvar teljes vasúti forgalma. Hétfő reggel a szakemberek még javában dolgoztak a kisiklott vagonok visszaemelésén, hogy mielőbb megindulhasson a vonatforgalom. A Mávinform a közösségi oldalán azt írta, hogy emiatt a Keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatokat. Az érintett vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak. Jelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani.
Nem sok jóval kecsegtet a MÁV
Továbbra is tart a műszaki mentés a Keleti pályaudvarnál vasárnap este történt baleset helyszínén. A vasúti jegyek érvényesek:
– az M2-es, M4-es metró és a H8-as HÉV teljes vonalán
– Kőbánya felső állomás eléréséhez a 23-as és 24-es villamoson a Keleti pályaudvar és Orczy tér között, a 37-es és 37A villamoson a Magdolna utca és Kőbánya felső vasútállomás között.
De az ország más vonalain sem sok jóval kecsegtette az utasokat a vasúttársaság. Indoklás nélkül hosszan sorolták, hogy melyik vonat nem indul, a kimaradt járatok helyett még buszokat sem indítanak. Az utasok kétségbeesve próbálnak eljutni A-ból B-be, de a tájékoztatás hiánya miatt ez felér egy túlélési kalanddal.
Észbontó, a Balkán szintje…
„Észbontó! Ez már nem is a Balkán szintje! Annál sokkal lejjebb van” – vélte Klára a MÁVinform FB oldalán.
„Rákos??. A hírekkel ellentétben,… Először Maglódnál mondták, hogy nem megy tovább az egyik esti Szolnoki vonat . Aztán pár perc múlva elindult . Viszont Rákoshegyen szállították le mindenkit. Buszok sehol” – írta dühösen Gabriella.
„És Hatvantól Budapestig hogy lehet majd eljutni? Milyen vonattal vagy pótló busszal ? És meddig?” – tette fel a kérdést Szilvia.
„Jászárokszállásról napi szinten kb 6 busz járat volt Budapestre. Az utolsót múlt héten szüntették meg, menjünk Vámosgyörkről vonattal. Így elég nehéz lesz” –vélte Edit.
„Mèg jó hogy itt azt írják hogy közlekedik a IR 85 as vonat erre be mondják hogy mai napon nem közlekedik az Egri ès a Gyönyösi vonat sem hát köszi szèpen!! 4:15 óta várakozok már! Ráadásul Kőbánya felsőig tudok csak eljutni” – bosszankodott Eszter.