Nemrégiben derült ki, hogy az idén is több posta bezárását tervezik országszerte. A 24.hu arról számolt be, hogy mintegy 100 posta bezárásáról döntöttek, azonban a Postás Szakszervezet elnöke nem tudta megmondani, hogy pontosan mennyi fiókot érint a döntés, ahogyan azt sem, hány ember fogja elveszíteni a munkáját ezzel. Azt azonban megerősítette a lap kérésére, hogy főleg kistelepüléseket fog érinteni az újabb bezárási hullám.
A Magyar Posta az Egyetemes Postai Közszolgáltatási Szerződésben (EPKSZ) meghatározott mintegy 1600 postahely helyett jelenleg csaknem 2150 postával áll az ügyfelek rendelkezésére, de országszerte csökken a forgalom. Ezért az EPKSZ adta lehetőséggel élve üzemeltetési módot váltottak néhány településen. A legtöbb esetben a postapartneri együttműködés mellett döntöttek. Ebből jelenleg országszerte 630 áll az ügyfelek rendelkezésére. Azokon az 1500 fő alatti településeken, ahol nincs ilyen szolgáltatás, mobilposta biztosítja az alapszolgáltatásokat. Ehhez szeretnének még Fónagy János államtitkár elmondása szerint mintegy 50 új gépjárművet vásárolni, amivel párhuzamosan folyamatos egyeztetés folyik a kistelepülések önkormányzataival a postapartnerség kiterjesztéséről is. Ezekből a lépésekből lehet sejteni, hogy októberben újabb fiók bezárási hullám veheti kezdetét. Amit azonban a kormány nem erősített meg.