ACNEWS

Horror a nagybaracskai iskolában: botot dugtak a kisfiú fenekébe

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Nagybaracskán az iskolaigazgató eltitkolta a horror történetet a szülők és a hatóság elől, a kórház riasztotta a rendőrséget.
Hirdetés
Ad image

Horrorisztikus kínokat okozott két 11 éves diák egy kilencévesnek: Nagybaracskán a Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskolában tanítási időben leteperték, levetkőztették és botot dugtak a fenekébe. A kilencéves kisfiú rettenetesen sírt, egy tanár sem sietett a segítségére. Bár az iskolában tudtak a történtekről, mélyen hallgattak róla. Pedig aznap délelőtt kihallgatták a szörnyűséget elszenvedett gyereket, de a szüleit nem értesítették. Ahogy a hatóságot sem. A kisgyerek édesapja sokkot kapott, amikor egy másik szülőtől megtudta, mi történt a fiával. Azonnal kórházba rohant a gyerekkel, az orvosok riasztották a rendőrséget, így derült fény a botrányra. Azóta sorra menekítik a szülők a gyerekeiket a nagybaracskai katolikus iskolából.

„Egy felnőtt embernek is feláll a szőr a hátán, amikor meghallja, hogy három fiatal lefog egy másikat, majd a fenekébe, egy – teljesen mindegy, milyen vastagságú – botot beledugnak” – nyilatkozta sokkos állapotban az édesapa a Tényeknek. Szülei azonnal kivették a bántalmazott kisfiút és a testvéreit a Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskolából. Most pszichológust keresnek neki. A történtek után 30 másik szülő is ugyanígy tett. Ugyanis a bántalmazás nem ritka ebben az iskolában, amelynek vezetése mégsem tesz semmit. Az ügyben a rendőrség nyomoz. Az iskola fenntartója a kalocsai érsekség vezetője, vizsgálóbizottságot állított fel, amelynek tagjai jelenleg is az ügy körülményeit elemzik. A rendőrség büntetőeljárás indított az ügyben.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

18+

Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!