Pánikban ég Európa, a megáradt Duna már 18 embert ölt meg, vélhetően ez a szám még nő, ugyanis sokan eltűntek. A tomboló folyó elképesztő pusztítást, romokat hagyott maga mögött Közép-Európában. Lengyelországban legalább 4 halottról tudnak, vészhelyzetet hirdettek, Donald Tusk miniszterelnök kormánya 92 milliárd forintnak megfelelő azonnali segélyről döntött a katasztrófa sújtotta régióknak. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy két várost teljesen, Nysaban pedig egy kórházat is ki kellett üríteni.
Ostravában átszakadtak a gátak
Csehországban három halálesetről számoltak be. Petr Fiala kormányfő szavai szerint az utóbbi száz év legnagyobb árhulláma vonul le az ország keleti részének folyóin. A legkritikusabb a helyzet az ország harmadik legnagyobb városban, Ostravában, ahol az Odera több más folyóval találkozik. A 285 ezer lakosú várost védő gátak több helyen átszakadtak, az életveszélybe került lakosok kimenekítéséhez helikoptereket is bevetettek. Eközben a Morava folyó mentén fekvő Litovelben a hatóságok becslése szerint a város területének mintegy 80 százalékát öntötte el a víz.
A háztetőre menekültek az lakók
Ausztriában végtelen folyammá duzzadt a főváros nevét viselő Wien, amely békeidőben egy alig észrevehető folyócska. Az osztrákok már négy embert veszítettek el. A legrosszabb a helyzet Alsó-Ausztria tartományban van, ott gátszakadástól tartanak. Már több mint 200 utat zártak le és 1800 épületet ürítettek ki. Romániában a hetedik holttestet találták meg az ár után maradt romok közt. Több száz tűzoltó segíti az emberek mentését, az áradások különösen az ország keleti részét sújtották. Mintegy 6000 tanyát borított el az árvíz, az emberek a házak tetején kerestek menedéket – idézte az economx a zdf.de összefoglalóját.