ACNEWS

Putyin döntött: még több orosz katona lesz

Vlagyimir Putyin / Fotó: Shutterstock
Vlagyimir Putyin / Fotó: Shutterstock
Az orosz elnök aláírta a hadsereg létszámának növeléséről szóló rendeletet. Ez a katonákra és a civil katonai személyzetre egyaránt vonatkozik.
Hirdetés
Ad image

Vlagyimir Putyin aláírta azt a rendeletet, amely 2 389 130 főre növeli az orosz fegyveres erők létszámát.  Ez a katonák összlétszámának 180 ezerrel való növekedését jelenti – jelentette a The Kyiv Independent. A rendelet 2024. december 1-jén lép hatályba.

Az orosz védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy nem tervezik a sorkatonaság vagy a mozgósítás növelését, mivel a hadsereg a szerződéses szolgálatra jelentkezőkkel fog bővülni.

Az orosz hadsereg létszámát utoljára 2023 decemberében emelték meg. Akkor 2 209 130 fős volt a létszám, ebből 1 320 000 katona. Ezzel szemben 2022 augusztusában, fél évvel azután, hogy kitört az orosz-ukrán háború, a katonák száma 1 150 628-ra emelkedett.

A háború előtt ezzel szemben Oroszországnak volt egy 2017-es rendelete, amely a katonák számát 1 013 628 főben határozta meg. Az ukrajnai invázió kezdete és idén december között tehát közel félmillióval nő az orosz hadsereg katonáinak száma.

Nyugati hírszerzési jelentések szerint a háború kezdete óta akár 450 ezer orosz is meghalhatott vagy megsebesülhetett Ukrajnában. A BBC orosz szerkesztősége a Mediazone-nal együttműködve a rendelkezésre álló adatok alapján legalább 68 ezer halálos áldozatot tudott megerősíteni, a legtöbb áldozatot az önkéntesek között volt.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!