A NAV ellenőrei az alkalmazottak bejelentését, valamint a számla- és nyugtaadást ellenőrizték egy budapesti étteremben.
„A próbavásárláskor az eladó nem adott nyugtát, az ellenőrök igazolták magukat, ekkor a vállalkozás vezetője, aki a pultban dolgozott, kiabálni kezdett a konyha irányába, ahonnan futva menekült egy ott dolgozó” – közölte a NAV.
Az éttermes ezután még az ellenőr karját is leszorította, és addig nem engedte el, amíg a feketén dolgozó konyhai alkalmazott kereket nem oldott. A revizor még épp látta a menekülő konyhást. Az étterem vezetője csak többszöri felszólításra engedte el fogságából a NAV-os karját.
Végül lefolytatták a vizsgálatot, és a nyugtaadás elmulasztása miatt 250 ezer forint mulasztási bírságot szabtak ki. A kézlefogásért – amellyel akadályozták a hatóság munkáját – 1 év fél évre felfüggesztett börtön járt – írja az Infostart.