ACNEWS

Kilakoltatnák a síró nagymamát két unokájával a váci hivatalnokok

Fotó: AcNews
Fotó: AcNews
Kilakoltatná a váci önkormányzat a megtévesztett nagymamát és két unokáját csütörtökön, miközben a rendőrség nyomoz a panasza ügyében.
Hirdetés
Ad image

Havasi Ildikó váci, második emeleti ablakán kinézve a látvány idilli, azonban a helyzete korántsem az. Ugyanis a nyugdíjas asszonyhoz október 3-án, azaz csütörtökön végrehajtók jönnek, hogy a Váci Járási Bíróság jogerős végzésével kitegyék az önkormányzati lakásából. Az ügy előzménye, hogy Ildikó bérleti szerződését állítása szerint csak azzal a feltétellel hosszabbították meg, ha előbb aláír egy közjegyzői nyilatkozatot. Amiben ellenszolgáltatás nélkül visszaadja a lakását az önkormányzatnak. Ildikó jóhiszeműen aláírta ugyan a papírt, de utólag úgy ítéli meg, hogy a hivatal becsapta őt, zsarolással kényszerítette erre.

Nyomoznak a szentendrei rendőrök

„Ebben az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság kényszerítés bűncselekmény gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. Aminek részleteiről a nyomozás sikerességének érdekében bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – nyilatkozta az AcNews-nak Szabóné Berki Bianka őrnagy, a Pest Vármegyei Rendőrfőkapitányság szóvivője.

Havasi Ildikó lapunknak elmondta: 2011 óta él Vácon, a Március 15-e téren egy 89 négyzetméteres, önkormányzati lakásban. Négy éve az addig 62 ezer forintos lakbérét az önkormányzat előbb a háromszorosára emelte. Aztán, a hatszorosára (380 ezer forintra), amit nem tud kifizetni.

A téren lakó 68 éves nagymama és két unokája harcol, hogy ne kerüljön az utcára Fotó: AcNews

„Most éppen Németországba kellett utaznom. Csütörtökön jönnek a Váci Járásbíróság végzésével a végrehajtók, és addig én nem tudok innen hazamenni” – panaszolta sírva az asszony. Akinek csupán egy reménye maradt: a kilakoltatási végrehajtást a nyomozás lezárásáig felfüggeszti vagy hatályon kívül helyezi a Budapest Környéki Törvényszék.

Háromszor annyi a lakbére, mint a nyugdíja

„Azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy soron kívül bírálják el a fellebbezésemet és függesszék fel a kilakoltatás végrehajtását…” – indokolta a Budapest Környéki Törvényszéknek a fellebbezését Havasi Ildikó. Úgy véli,  jogellenesen, törvénytelen eszközöket használva, megváltás vagy bérlakás felajánlása nélkül akarják őt és három családtagját az utcára tenni. Az idős nő a hercehurca ellenére is fizeti a 62 ezer forintos lakbért. Viszont a 117 ezer forintos nyugdíjából képtelen kifizetni a havi 380 ezer forintos lakbért. Az ügyel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük Matkovich Ilonának, a váci polgármesternek, amint megkapjuk a válaszokat, cikkünket frissítjük.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!