Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 40 éves nő ellen, aki egy pénzhamisító bűnbanda tagjaként hamisított húszezer forintos bankjegyeket hozott forgalomba társaival együtt.
A vádhatóság azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy egy 49 és egy 39 éves férfi még 2019-ben – informatikai és egyéb eszközök segítségével, valamint vegyi módszer alkalmazásával – valódi 500 forintos bankjegyekből hamisított 20 ezer forintos bankjegyeket készített, amelyeket ezután értékesített.
A két pénzhamisító ezzel a módszerrel legalább ötszáz hamisított 20 ezer forintos bankjegyet készített, és társaik révén legalább ugyanennyi hamisított bankjegy került forgalomba. A hamisítványok megtévesztésre alkalmasak voltak – írta a főügyészség.
A hamisítványok forgalomba hozatalában vett részt a 40 éves nő is, aki 2019 februárja és áprilisa között – az akkori élettársával közösen – legalább 46 alkalommal hozott forgalomba, illetve kísérelt meg forgalomba hozni hamisított húszezrest.
A hamis pénzt általában kisebb értékű vásárlások során használták fel Budapesten, valamint Pest megyei településeken. Jellemzően dohányboltokban, gyorséttermekben, drogériákban, gyógyszertárakban, de cukrászdában, zöldségesnél és virágboltban is fizettek a hamisított húszezresekkel.
A vásárlások után visszajáró összegből a páros bankjegyenként 12 ezer forintot adott át annak a bűntársnak, akitől a hamisított bankjegyeket megszerezték, a fennmaradó összeget megtarthatták. Ezáltal – a vásárolt termékek értékét is beleszámítva – legalább 300 ezer forint haszonra tettek szert – fűzték hozzá.
A Fővárosi Főügyészség a 40 éves nőt folytatólagosan és bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást is indítványoz. A vádiratban szerepel egy 27 éves férfi is, aki 2019 márciusában hamisított húszezressel próbált fizetni egy budapesti dohányboltban, esetében pénzhamisítás kísérlete a vád.
Az ügyhöz kapcsolódóan további tíz bűntársuk – köztük a két pénzhamisító – ellen már korábban vádat emeltek – írták.