Az Egyesült Államok több részéből érkeztek nyomozók felderíteni az Idaho államban egy hete történt egyetemistagyilkosságokat, de továbbra sincs őrizetben gyanúsított.
Moscow egyetemi város rendőrségének vasárnap esti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy már mintegy 90 embert hallgattak meg és 500 lakossági bejelentést vizsgálnak, valamint arra kérik a helyieket, hogy magáningatlanok térfigyelő kameráinak felvételeivel segítsék a nyomozást.
A városi rendőrség vezetői azt is közölték, hogy november 13-án késő délelőtt kapták a telefonos bejelentést az áldozatok diáktársától, aki a gyilkosságok helyszínéül szolgáló házban tartózkodott a bűncselekmény idején, de nem ébredt fel a támadás zajára.
A bűncselekmény idején az épületben volt egy hatodik egyetemista is, aki szintén aludt.
A hatóság közlése szerint a háromszintes épület földszintjén és első emeletén szobáikban találták meg a diákok holttestét, mindegyiküket álmában érte a támadás, halálukat több késszúrás okozta. A gyilkos fegyvert is keresik, a nyomozók a lakókörnyék szeméttárolóinak tartalmát vizsgálják.
Moscow 25 ezres egyetemi kisváros Idaho államban. A négy áldozat november 12-én este szórakozni volt, éjjel értek vissza lakóhelyükre, a gyilkosságok hajnali 3 és 4 óra között történtek. (MTI)