ACNEWS

Leállít két szakaszt a MÁV a hétvégén

Illusztráció / Fotó.: Shutterstock
Illusztráció / Fotó.: Shutterstock
Szünetel a vonatközlekedés szombaton egy második világháborús bomba miatt, amit Ferencvárosban találtak.
Hirdetés
Ad image

A MÁV bejelentette, hogy szombaton, várhatóan 12-16 óra között szünetelni fog Budapest-Kelenföld és Ferencváros között a közlekedés. A rendőrség erre az időre kiüríti és lezárja a városrészt, ami érinteni fogja az összekötő hídon zajló vasúti forgalmat is. Az ok, hogy egy bombát találtak a kerületben.

Így a hatástalanítás ideje alatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom, illetve a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonal távolsági vonatai – az InterCityk, a nemzetközi vonatok, railjetek -, valamint a G43-as és az S36-os járatok a tervek szerint rövidebb, illetve terelt útvonalon, Budapest-Kelenföldig, vagy a Keleti helyett a Déli pályaudvarig közlekednek majd. A vonatok ideiglenes fővárosi végállomásától a BKK járataival lehet majd tovább utazni – számolt be a Tények.

A MÁV azt ajánlja az utasoknak, hogy aki teheti inkább délelőttre, vagy az esti időszakra időzítsék az utazást. Így a megszokott útvonalon, kevesebb átszállással érhetik le a céljukat. Az érintett vonatok közlekedéséről a MÁV honlapján, a mobiltelefonos applikációban, a Facebookon, továbbá a megszokott online, állomási és fedélzeti eszközökön lehet tájékozódni.

Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kedden közölte, hogy a főváros IX. kerületében, a Soroksári utat átszelő vasúti összekötő híd töltésének bontásakor bukkantak munkások egy második világháborús, amerikai gyártmányú egytonnás légibombára.

A robbanóeszközt a helyszínen hatástalanítják szombaton. A rendőrség az érintett területet a tűzszerészi művelet idejére 600 méter sugarú körben lezárja.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!