Félholtra vertek két brazil vendéget Budapest belvárosban a biztonsági őrök, egyiküket életveszélyes állapotban vitték a mentők a kórházba. A Fővárosi Főügyészség most emelt vádat és végrehajtandó börtön- valamint fegyházbüntetést kért a négy biztonsági őr ellen. Az ügyészség közleménye szerint a négy biztonsági őr minden előzmény nélkül a nyílt utcán támadt rá a három beszélgető brazil vendégre.
Falba verték a vendég fejét
Előbb egy őr gázspray-vel lefújta őket, emiatt ketten elmenekültek. Az egyik sértett azonban nem hagyta el a helyszínt, hanem az utca túloldaláról mutogatott a biztonsági őrök felé, miközben a maró permetet igyekezett letörölni az arcáról. Ezt látva egy 41 éves biztonsági őr is gázspray-vel közvetlen közelről az arcába fújt. Erre az őr társa hátulról fojtófogásban elkapta a brazil nyakát, a fejét többször, erősen egy épület falába verte, majd az ütésektől elkábult sértettet a földre dobta.
Hárman ütötték egyszerre
Már három őr ütötte szerencsétlen férfit, akit az egyik barátja próbált megvédeni. Őt olyan erővel megrúgták, hogy az súlyos sérülést is okozhatott volna neki. A gázspray-t használó társa pedig arcon fújta ezt a vendéget is. Szerencsére a történteket egy közeli kamera végig rögzítette. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a három támadót életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, a másik sértettet megrúgó őr többszörös visszaeső, őt garázdasággal és súlyos testi sértés kísérletével is vádolják.
Az ügyészség velük szemben végrehajtandó szabadságvesztésre, és a biztonsági őri foglalkozástól eltiltásra tett indítványt a Fővárosi Törvényszéken.