ACNEWS

Vicsápi Natália: A jó döntés értelem és érzelem összhangján alapul

Fotó: Vicsápi Natália
Fotó: Vicsápi Natália
Mindennapjaink folyamatos döntéshozatalból állnak: miként alakítsuk életünket, milyen értékeket képviseljünk.
Hirdetés
Ad image

Sokan az elhatározásaikat csupán racionálisan, az eszükre támaszkodva hozzák, miközben kihagyják az érzelmeiket ebből a folyamatból. Vicsápi Natália önismereti tanító, a Nati Method alapítója szerint a döntéshozatalnál fontos, hogy a szív és az ész egyensúlyban legyen. „A legtöbb ember hajlamos arra, hogy a döntéseit kizárólag észérvekre alapozva hozza meg. Az ilyen elhatározások gyakran az anyagi biztonságra és az elérni kívánt célokra irányulnak  – magyarázta Vicsápi Natália. –  Ez a megközelítés bizonyos fokig hatékony lehet, hiszen  világos célokat követ, és segíthet elérni az anyagi sikert. Azonban terapeutaként úgy  látom, ha csak az ész irányítja az állásfoglalásainkat, az eredmény nem hoz igazi boldogságot.”

A szív néha kerüli a valóságot

Mások épp ellenkezőleg, csak az érzelmeikre hallgatva hoznak döntést. „Ők hajlamosak arra, hogy impulzívan, a jó érzések által vezérelve döntenek. Nem veszik figyelembe a racionális tényezőket. A szív alapú döntések ugyan kedvezőek lehetnek, de ha nem kapcsolódnak racionális irányelvekhez, akkor az eredmény gyakran nem fenntartható.” Tehát meg kell lelni az összhangot az eszünk és a szívünk között. Minden döntés előtt érdemes megvizsgálni, hogyan kapcsolódik az adott helyzet az életünkhöz. Fel kell tennünk a kérdést, mennyire illik ez az adott döntés az értékrendünkhöz?

Vicsápi Natália szerint a jó döntés az értelem és az érzelem harmóniáján alapul Fotó: V.N.

Amikor képesek vagyunk egyszerre mérlegelni a racionális szempontokat és az érzelmi reakcióinkat, akkor a döntéseink hosszú távon is pozitív eredményeket hoznak. Az ilyen lépések valódi tanítással szolgálnak, és segítenek az életünk tudatos alakításában – hangsúlyozta az önismereti tanító. Natália szerint sok esetben a döntéshozatal legnagyobb akadálya az ismeretlentől való félelem.

A félelem képes megbénítani

Ami gyakran megbénít minket, és arra késztet, hogy halogassunk. Hogyan lehet ezt a félelmet leküzdeni? Először is, érdemes megvizsgálni a legrosszabb forgatókönyvet, amit egy elhatározás adhat. Ha képesek vagyunk elfogadni ezt a legkedvezőtlenebb esetet, a félelem eltűnik, és képesek leszünk bátran dönteni.

„A döntéseinkkel együtt jár a felelősség is, ezért sokan inkább nem mernek kiállni az elképzeléseik mellett – folytatta Natália.-  Azonban az elodázott döntés döntés is hordozza a saját következményeit. Az egyik legnagyobb gát a döntéshozatalban a külső elvárásoknak való megfelelés. A társadalmi nyomás gyakran befolyásolja a választásunkat. De ha túlzottan ezekre koncentrálunk, elveszítjük a kapcsolatot a belső iránytűnkkel, az intuícióinkkal. Ezért olyan lényeges, hogy ne a külvilág elvárásaira figyeljünk, hanem önmagunkra és a belső hangra. Az egyik hatékony döntéshozatali technika a fehér lap módszer. Ha párkapcsolati vagy munkahelyi döntést kell hozni, mindkét fél üljön le, és írja le egy lapra, mit vár a helyzettől. Ezután a két listát közösen átbeszélve találhatunk olyan megoldást, amely mindkét fél számára elfogadható” – tette hozzá Natália.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés