ACNEWS

Végre érkeznek az új Covid-oltások

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Bár enyhébb tünetek mellett, de még mindig emelkedik a Covid-fertőzöttek száma. De most jó hír érkezett a védőoltásokról.
Hirdetés
Ad image

A légúti figyelőszolgálat beszámolói és a szennyvízadatok alapján a koronavírus kórokozója, a SARS-CoV-2 vírus a felelős a felső légúti betegségek többségéért Magyarországon. Bár a tünetek enyhébbek, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) közlése szerint a fertőzések száma még emelkedőben van.

A figyelőszolgálat minden évben a 40. naptári héten kezdi meg a működését – idézte az Infostart Dánielisz Ágnes járványügyi főosztályvezetőt. A rendelkezésre álló információk szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén ősszel is nőtt a légúti fertőzésekben szenvedők száma. „Ez azért van, mert a nyári szünidő végeztével, az ősz elején ismét nagy közösségekben találkoznak a gyermekek és felnőttek egyaránt. Ekkor különböző légúti kórokozók exponálódnak, néhányan betegek lesznek, utána ugyanakkor viszonylag nagy számban hozzászoknak ezekhez a fertőzésekhez az emberek. Általános jelenség, hogy idővel csökken a megbetegedések száma” – mondta a szakértő.

Dánielisz Ágnes azonban egyúttal arra is figyelmeztetett mindenkit, hogy a SARS-CoV-2 vírus továbbra is jelen van. Az ősz előrehaladtával pedig a koronavírusos esetszámok növekedésével is számolni kell. „Nem kizárt, hogy egyre több lesz a megbetegedés, azonban súlyos tünetek nem várhatók” – mondta. Dánielisz Ágnes azt javasolja az érintetteknek, hogy a következő hetekben érdeklődjenek a háziorvosuknál az influenza elleni védőoltás beadásáról, illetve annak lehetséges időpontjáról. Hozzátette, hogy az újabb Covid elleni oltóanyagok beszerzése folyamatban van. Várhatóan november második felében már azt is lehet majd tudni, hogy mikortól lesznek elérhetőek. „Ami biztos: a piacon most már kizárólag a jelenleg terjedő variánsok elleni oltóanyag érhető el, és ezt szerzi be Magyarország is” – magyarázta a járványügyi főosztályvezető.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés