ACNEWS

Váratlan trónfosztás történt Budapesten

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A budapesti Eötvös József Gimnázium vezeti az idei középiskolai rangsort. A tavalyi győztes, a Fazekas a harmadik helyre csúszott.
Hirdetés
Ad image

Megjelent az éves HVG-rangsor Magyarország legjobb gimnáziumairól. A legek között az idén látni némi átrendeződést, azonban a TOP 3 jellemzően már évek óta ugyanaz a három intézmény. Ezúttal a tavalyi második helyezett, a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium végzett az élen, míg az előző első helyezett, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium most a harmadik helyre csúszott. Nagyobb változás, hogy az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium a tavalyi 5. helyről került a dobogó második helyére, míg az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium lecsúszott a harmadik helyről.

A lap azonban kiemeli, hogy ezek között az iskolák között nincsen érdemi különbség lényegében. Sőt, ide vehetjük alapvetően az első 10 gimnáziumot is. Apró eltérések határozzák meg mindössze a konkrét helyezésüket. A diákjaik ugyanis kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak. Mind az érettségi alrangsorban, mind a kompetenciamérési eredményekben nagyon jól teljesítenek.

Az első 10 közé mindössze egy vidéki iskola került be, méghozzá a veszprémi Lovassy László Gimnázium.

Íme az első 10 helyezett:

  • Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
  • ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest)
  • Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  • ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest)
  • ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (Budapest)
  • VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium (Budapest)
  • Deák Téri Evangélikus Gimnázium (Budapest)
  • Veres Pálné Gimnázium (Budapest)
  • Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest)
  • Lovassy László Gimnázium (Veszprém)
Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés