ACNEWS

Egy trükk, hogy azonnal készpénzt kapj a palackokért

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A jelek szerint új szabályok szerint működnek majd a palackvisszaváltó automaták. Ez sokaknak okozhat kellemetlenséget.
Hirdetés
Ad image

Tranzakciónként 5000 forintos limitet vezetett be a MOHU a visszaváltó automatáknál – szúrta ki a Pénzcentrum. Ez annyit tesz, hogy október 26-tól a cég gépei maximálisan ebben az értékben tudnak csak vásárlási utalványt kiadni. Azaz, aki 100-nál több 50 forintos italcsomagolást akar visszaváltani, annak ez több tranzakcióban kell megtennie.

Azonnali készpénzre pedig a kasszánál válthatja át az utalványát.

Ez a limit a lap szerint sokaknak okozhat majd kellemetlenséget, hiszen a legnépszerűbb visszautalási mód a boltban levásárolható utalvány. Több mint 20 millió forintot kértek vissza így a vásárlók, míg a visszaváltók mindössze 10-15 százaléka kéri a díjat egyenesen a bankszámlájára. Az automatáknál egyébként lehetőség van arra is, hogy a visszaváltási díjat jótékony célra utaljuk. Több mint 70 millió forintot adományoztak így a vásárlók, ezt az összeget három, országos elérésű gyerekgyógyítással foglalkozó intézmény között osztják szét, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetet, a Bethesda Gyermekkórházat és a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját lehet így támogatni.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!