A rendszeresen italozó nő szándékosan gyújtott fel egy miskolci családi házat annak érdekében, hogy a bent alvó rokonait megölje.
A Miskolci Törvényszék a vádlottat különös kegyetlenséggel, több emberen, valamint részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet szerint a nő és a házban lakó családtagjai rendszeresen italoztak. Az elfogyasztott alkohol hatása miatt gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, melyek során az elkövető több alkalommal megfenyegette rokonait.
2020. április 10. napján a ház lakói ismételten a reggeli óráktól késő estig italoztak és a nap során többször összevesztek egymással. A vádlott, miután egyre ittasabb lett, újra elkezdett kötekedni, majd a „rátok gyújtom a házat, miért nem haltok már meg!” kijelentéssel fenyegette meg családtagjait. Mivel attól félt, hogy a megfenyegetettek kihívják a rendőrséget, a házat elhagyta, rokonai pedig lefeküdtek aludni. Amikor látta, hogy az udvaron már nem tartózkodik senki, visszament a házhoz és a nyitott teraszon lévő kanapét acetonnal lelocsolta, majd meggyújtotta. Mivel a házban – egy személy kivételével – már mindenki aludt, ezért a tűz észlelésekor az már a tetőszerkezetre is átterjedt. A benn tartózkodók valamennyien kimenekültek, majd megpróbálták a tüzet eloltani, azonban a lángokat csak a helyszínre érkező tűzoltóknak sikerült megfékezniük. Csupán a szerencsén múlt, hogy nem történt személyi sérülés vagy haláleset – írta az ugyeszseg.hu.