Vasárnap véget ért Sztárban Sztár leszek! harmadik évada, amelyben végül Pápai Joci versenyzője került ki győztesként.
Szoros küzdelem után Kökény Dani lett 2022 legsokoldalúbb előadója, aki az előkelő címmel együtt a 10 millió forintos pénznyereménnyel térhetett haza. A fiatal tehetség meghatódva mondott köszönetet a szavazóinak, és egyúttal hálálkodott a mentoroknak is, amiért szakmailag hozzásegítették őt a győzelemhez.
„Szó szerint, igazából megismertem önmagamat. Amikor ide megérkeztem, egy elég sok gátlással küzdő srác voltam igazából, aki nagyon sok fájdalmat élt át az élete alatt”– mondta a TV2 riporterének a győztes, akinek már most konkrét tervei vannak a zenei karrierjét illetően: egy saját lemezzel készül, hogy a dalain keresztül is megmutathassa a valódi énjét.