Váratlanul félbeszakadt kedden este a Pesti Színház előadása, mert az egyik szereplő rosszul lett. A Vígszínház játszóhelyén Spiró György darabja, az Imposztor ment, ám a szünet után a nézők elé a színház igazgatója, Rudolf Péter lépett – tudósított a blikk.hu. Az igazgató rossz hírt közölt, bejelentette, hogy nem tudják folytatni az előadást.
Kiderült, hogy Kern András volt, akihez mentőt kellett hívni. A forrás úgy tudja, hogy a színész rosszullétre, szédülésre panaszkodott. Kollégái nagyon megijedtek, mert tudták, hogy Kern András több mint tíz éve pacemakerrel él, így azonnal riadóztatták a mentőket. A színészt ellátták a kórházban, sőt, már haza is engedték. Telefonon elmondta, hogy még a színházzal sem egyeztetett arról, vajon mit mondhat az üggyel kapcsolatban, kijelentette, hogy a hivatalos közleményüket előzetesen egyeztetni fogják. A 76 éves Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész egyáltalán nem tűnt megtörtnek, jókedvűen nyilatkozott.
Az még nem tisztázódott, hogy mi lesz a sorsa a csütörtöki Pinokkió, illetve a pénteki Imposztor előadásnak, amelyekben Kern Andrásnak jelenése lenne. A színész 11 éve kapott pacemakert, a műtétet Merkely Béla professzor végezte el rajta a Városmajor utcai szív- és érsebészeten. Az örökifjú Kern azóta teljes erőbedobással dolgozik, jelenleg is hat darabban játszik, január végéig húsz alkalommal láthatja őt a közönség a színpadon a tervek szerint.