ACNEWS

Börtönre ítélték a volt budapesti főügyészt a Fenyő gyilkosság kapcsán

Dr. Ihász Sándor a vád szerint barátját, Gyárfás Tamást védve bizonyítékokat tartott vissza.

Hirdetés
Ad image

Dr. Ihász Sándor a vád szerint barátját, Gyárfás Tamást védve bizonyítékokat tartott vissza.

„Nem vagyok bűnös és nem követtem el semmilyen bűncselekményt. Nyugodtan alszom” – mondta az utolsó szó jógán a hivatali visszaéléssel vádolt volt fővárosi főügyész. Aki 2017 októberében Gyárfás Tamástól a Fenyő gyilkossággal kapcsolatos hangfelvételeket kapott, de a bizonyítékként szolgáló iratokat visszatartotta, nem adta át a hatóságnak.

Ihász Sándor szerint megalázó, alaptalan és meghurcoló eljárásnak volt részese, amiben a bűnösség vélelme érvényesült. „Semmilyen módon nem voltam megvehető, nem voltam zsarolható és befolyásolható” – tette hozzá az egykori főügyész. Hangsúlyozta: nincs mit megbánnia, nincs miért bocsánatot kérnie.

Azonban az elsőfokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság bíróját, dr. Vassné Szekeres Edinát mindez nem hatotta meg. Egy év – két évre felfüggesztve – börtönre ítélte a volt budapesti főügyészt. Aki ha a másodfokú ítélet után mégis rács mögé kerül, csak a büntetése kétharmadának letöltése után bocsátható szabadlábra. A vádlott felmentésért fellebbezett.

Ez az ítélet nagyon rossz üzenet Gyárfás Tamásnak, akit azzal vádolnak, hogy 1998-ban felbujtóként részese volt Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!