„Szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, legyenek részesei a Magyar Honvédségnek, ennek a bátor, high-tech, a haza védelmének magasztos feladatát végző közösségnek” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a honvédség toborzását támogató kampány nyitórendezvényén, hétfőn a Bálna Budapestben.
A honvédelmi miniszter kiemelte: Magyarországnak megfelelő elrettentő erőt felmutatni képes, komoly, tiszteletreméltó hadseregre van szüksége, ehhez jól kiképzett, megfelelően felszerelt, magas morálú, fizikailag fitt, nyelveket beszélő fiatalokra van szüksége.
„Azt ajánlom a magyar fiataloknak, hogy lépjünk szövetségre, és dolgozzunk együtt a jövőben. Csatlakozzanak ahhoz a magyar haderőhöz, amit most építünk” – jelentette ki.
Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke arról beszélt, a magyar katonák több mint ezer éve harcolnak, hogy a Kárpát-medencében Magyarországnak ne csak otthona, hanem hazája legyen. Ennél magasztosabb cél és hivatás nem létezik – emelte ki.
A Honvéd Vezérkar főnöke arról is szólt, reméli, minél többen csatlakoznak az idén 175 éves Magyar Honvédséghez.