2025. December 25.   |   Eugénia napja

Hirdetés

Letartóztatták a Budapesten megölt japán nő ír gyilkosát

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Rács mögé dugta a bíróság azt a 43 éves ír férfit, aki tagadja ugyan, hogy megölte a feleségét, de nem tett vallomást a nyomozóknak.

Hirdetés

Letartóztatták a Budapesten megölt japán nő ír gyilkosát, aki egyelőre mindent tagad, de nem tett beismerő, vallomást. A bíróság indoklása szerint a 43 éves ír férfi előre kitervelten meggyilkolta volt feleségét, a jelenléte és a bizonyítás háborítatlanságának a biztosítása érdekében rendelte el a letartóztatást – írja a 24.hu. A férfi tagadta bűnösségét, részletes vallomást sem tett.

A tragikus sorsú japán nő korábbi elbeszélése szerint volt férje olyan brutálisan bánt vele, hogy ő szabályos halálfélelemben élt a budapesti lakásában. Tavaly a nő két alkalommal is feljelentést tett az erőszakos, őt megöléssel fenyegető exférje ellen. De a rendőrség nem indított nyomozást. A gyilkosság után sem. Egy hétig arról beszélt a hatóság, hogy semmi sem ad okot gyanúra a halálos tűzeset miatt.  Végül szerdán a rendőrség az első napokban folytatott kommunikációja miatt bocsánatot kért. Ezt követően mégis nyomozni kezdtek az V. kerületi lakástűzben elhunyt japán nő ügyében.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés