Szoboszlait ünnepelte a Liverpool, a magyar világklasszis remekül játszott és parádés gólt rúgott a Tottenhamnek. Egygólos hátrányból várhatta a Tottenham elleni visszavágót a Liverpool az Angol Ligakupa elődöntőjében. A vörös mezesek Szoboszlaival a kezdőben elképesztő nyomást helyeztek az ellenfélre, és végül 4-0-s győzelmükkel bejutottak a fináléba. Az első pár perc után világossá vált a játék képe. Miközben a Liverpool óriási elánnal támadott, a Tottenham minden erejét a védekezésébe fektette. Először Szoboszlai tudta feltörni a Spurs kapuját a 30. percben, a partjelző azonban lest jelzett a gólja után. Sajnos ezt a videóbíró is megerősítette, így a magyar középpályás találatát érvénytelenítették. Gakpo négy perccel később viszont már teljesen szabályos gólt szerzett – írta a ripost.hu.
A második játékrészben a cseh kapus nagyot hibázott, elkaszálta Darwin Núnezt, a megítélt tizenegyest Szalah értékesítette higgadtan. Bár a 2-0-s előny már azt jelentette, hogy a Pool automatikusan bejut a fináléba 2-1-es összesítéssel. De a Liverpool nem bízta a véletlenre, Gakpo és Ryan Gravenberch is a kapufát találták el. Szoboszlai ezzel szemben a 75. percben nem hibázott, a magyar középpályás Conor Bradley passzát váltotta gólra ziccerben. Végül a 80. percben a pontot az i-re Virgil van Dijk tette fel, aki Alexis Mac Allister jól betekert szögletét fejelte a kapuba. A vörösök teljesen megérdemelten jutottak a fináléba. A Ligakupában Szoboszlaiék ellenfele a Newcastle United lesz majd, a döntőt március 16-án rendezik a Wembley Stadionban.