A reggeli kávézás sokak számára rituálé, a frissen főzött kávé illata pedig kellemesen tölti be a lakást. De mit tehetünk, ha az italunk keserűbb a kelleténél, vagy furcsa utóízt hagy a szánkban? Lehet, nagyobb a baj, mint gondolnánk…
A világ legnagyobb kávéexportőrének számító Brazíliában az árak az elmúlt hónapokban több mint 50%-kal emelkedtek, és ezzel párhuzamosan a hamis kávék száma is ugrásszerűen nőtt.
Mit van a kamukávéban?
A kávéhamisítás egyik leggyakoribb módja, hogy az őrölt kávét olcsóbb pörkölt gabonafélékkel – például árpával, cikóriával vagy szójával – keverik, így nagyobb mennyiséget kapnak alacsonyabb költségen. Előfordul, hogy mesterséges aromákat adnak hozzá, hogy jobb minőségűnek tűnjön, vagy éppen rossz minőségű, sérült kávébabokat, sőt hulladéknak számító héjakat és leveleket is felhasználnak – írja a divany.hu.
A gondosan megtervezett csomagolás könnyen megtévesztheti a vásárlókat, így a hamisított kávé észrevétlenül kerülhet a csészénkbe. Ez nemcsak a fogyasztóknak okoz csalódást, hanem a tisztességes kávétermelők és pörkölők számára is hátrányos, hiszen a silányabb, de olcsóbb termékek miatt nehezebben tudnak versenyezni.
Nemcsak a tárcád bánja: a gyomrod is
Nemcsak az a probléma, hogy rosszabb minőséget kapunk a pénzünkért – a hamis kávék akár az egészségünkre is veszélyesek lehetnek. Az ismeretlen eredetű adalékanyagok allergiás reakciókat, emésztési zavarokat okozhatnak. Egyes vegyi anyagok, amelyeket a gyenge minőségű kávészemek „felturbózására” használnak, hosszú távon komolyabb egészségügyi kockázatokat is jelenthetnek.
Erre figyelj
Ha el akarod kerülni a silány minőségű termékeket, figyelj ezekre a jelekre:
- Illat és íz – A hamis kávé gyakran tompább aromájú és szokatlan utóízű lehet.
- Állag – Az igazi kávé finomabb, egyenletes szerkezetű, míg a hamis változat darabosabb, egyenetlenebb.
- Oldódás teszt – Szórj egy kanál őrölt kávét egy pohár vízbe! Az igazi kávé egy része lebeg, míg a hamis gyorsan leülepedik.
- Csomagolás – Mindig ellenőrizd az összetevőket, és csak megbízható forrásból vásárolj.
Egyes gyártók ügyesen trükköznek: például az „Oficial do Brasil” nevű termék csomagolásán csak apró betűkkel tüntették fel, hogy mesterséges kávéaromával készült. Amikor a gyártót felelősségre vonták, így védekezett: „Soha nem állítottuk, hogy ez valódi kávé.”
A hamisított kávék ára csábító lehet, hiszen a valódi kávé árának akár harmadáért is megvásárolhatóak. De ha nem akarsz beérni egy silány utánzattal, és valóban élvezni szeretnéd a reggeli kávéd, mindig ellenőrizd, mit veszel.