Mindössze két év is elég volt a 17. században ahhoz, hogy a Nysai Hercegség területén 200-250 embert végezzenek ki boszorkányság vádjával. Az üldözések hetven évig tartottak, és több száz ember életébe kerültek. A kegyetlen perek egyik fő alakja az osztrák jogász, Jindřich František Boblig volt, aki különösen a Velké Losiny környéki esetekben játszott főszerepet. A rémálom 1622-ben kezdődött, amikor egy pásztor boszorkánysággal vádolta meg a feleségét – innen indultak a boszorkányperek Szilézia cseh és lengyel oldalán.
Boblig, az inkvizítor, aki élvezte a kínzást
Boblig már joghallgatóként is több tárgyaláson részt vett, de a doktori fokozatot nem szerezte meg – inkább a kivégzésekből származó vagyont kereste. Az osztrák császár laikus inkvizítori címet adott neki, így szinte korlátlan hatalma volt a kínzások alkalmazására. Inkvizíciós bizottságát egyszerű, befolyásolható emberekből állította össze. A kihallgatások során gyakran már a kínzóeszközök puszta látványa is elég volt a „vallomáshoz”.
Idővel Boblig egyre gazdagabb áldozatokat kezdett választani, hogy hasznot húzzon a halálukból. És mivel nemcsak kapzsi volt, hanem nagy valószínűséggel szexuálisan perverz szadista is, egyre brutálisabb kínzásokat kezdett szorgalmazni.
A legkegyetlenebb kínzási módszerek
A vádlottakat először meztelenre vetkőztették, és testükön ördögi jegyeket kerestek. Ezután következett a fizikális kínzás: az ujjprés, spanyol csizma (sípcsontszorító), végül pedig a skorpióként ismert húzópad. Az ujjprés vasból vagy fából készült szorító, amely szétzúzza az ujjcsontokat. A spanyol csizma a lábszárat zúzta szét belső tüskékkel. A skorpió során a testet annyira megnyújtották, hogy az inak, izmok, sőt néha végtagok is elszakadtak. Aki túlélte, gyakran egész életére mozgásképtelenné vált – írja a Blesk.
A kivégzés: tűz, penge vagy víz
A kínzás után az áldozatokat többnyire máglyán égették el. Sokukat lőporral próbálták „megkímélni” a fulladástól, de ez gyakran csak súlyosabb szenvedést okozott. Néhány „szerencsésebb” lefejezéssel halt meg. Másokat vízpróbának vetettek alá: megkötözve vízbe dobták őket. Ha elsüllyedtek, ártatlannak számítottak – de holtan. Ha fennmaradtak, „bebizonyosodott” a bűnösségük. Egyik kimenetel sem jelentett valódi megmenekülést.