K. András, akit sokan csak „Mukiként” ismernek, 2006-ban 15 évesen elkövette az egyik legkegyetlenebb gyilkosságot a közelmúlt magyar kriminalisztikai történetében: kirabolta, megerőszakolta, majd egy fához kötözve felgyújtotta a 18 éves Pénzes Henriettát. A súlyosan megégett lányt hagymaszedő munkások találták meg, ám az orvosok három hétig tartó küzdelme ellenére sem sikerült megmenteni az életét. A makói szörnyeteg soha nem kért bocsánatot Pénzes Heni családjától, mert állítása szerint nem ő ölte meg a lányt.
Muki 15 évet kapott, amit fiatalkorúként kezdte letölteni a kecskeméti börtönben, akkor 42 kiló volt. De az ott töltött idő alatt alaposan megváltozott. A börtönben rendszeresen kondizott, hogy társaival szemben meg tudja védeni magát. Valószínűleg a börtönkoszt sem volt túl rossz, mert a harmincas évei elején járó gyilkos felismerhetetlenül elhízott a rácsok mögött: az alacsony termetű férfi csaknem egy mázsát nyom – írja az Index.
Szabadulása után nővére ellen fordult
2021-ben szabadult, de az újrakezdés helyett ismét erőszakos útra lépett. A vád szerint K. András 2022-ben megpróbálta megfojtani féltestvérét, Katalint, aki befogadta őt makói otthonába. A vád szerint uralkodó viselkedésével elnyomta a családját, többször is halálosan megfenyegette nővérét, és egy alkalommal kést is elővett. Egy vita során a férfi a nyakánál ragadta meg a nőt, és csak az mentette meg, hogy Muki szemébe mart. Letartóztatása után cellatársai szerint azt mondta: bánja, hogy nem sikerült megölni testvérét.
Az ügyészség szerint Muki eljátszotta az utolsó esélyét
A Szegedi Törvényszék most hozott ítéletet az emberölési kísérlet ügyében. Az ügyész hangsúlyozta, hogy K. András lehetőséget kapott a társadalomba való visszatérésre, de eljátszotta azt. Bár tényleges életfogytiglani büntetés nem kérhető, mivel a gyilkossági kísérlet nem vezetett halálhoz, az ügyészség súlyos büntetést szeretne. Muki sírva tagadta a szándékosságot. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosbításért, a védelem enyhítésért fellebbezett. Húsz év fegyházat kapott első fokon.