Rémisztő zajra, tűz ropogására ébredtek a család tagjai hajnalban. Házuk előtt parkoló elektromos autójuk töltés közben kigyulladt és a lángok átterjedtek az otthonukra is – írja a dailymail.co.uk. A borzasztó eseményt egy közeli térfigyelő kamera is rögzítette, a videó itt látható.
A Hampshire-ben, Chandler Fordban péntek hajnalban fellobbanó tűzgolyó először az elektromos autót emésztette el, majd meggyulladt a mellette parkoló két másik autó is. Ezt követően fogott tüzet az 550 ezer fontra taksált, mintegy negyedmillió forintot érő családi ház. A lángok hajnali öt órak körül lobbantak fel, a tűz intenzitását jelzi, hogy a három gépkocsi szinte a felismerhetetlenségig összeégett.
A hírek szerint a házban lakó család tagjainak sikerült időben kimenekülnie a házból, személyi sérülésről nem érkezett jelentés. A tűzoltók fél nyolcig birkóztak a lángokkal, mire sikerült felszámolniuk az utolsó tűzfészket is.
A forrás emlékeztet arra, hogy nem ez az első eset, amikor töltés alatt álló autók okoznak brutális tüzet.