ACNEWS

Kiskapu: legális drogként vásárolható egy hazai virágmag

Kék hajnalka / Fotó: Shutterstock
Kék hajnalka / Fotó: Shutterstock
Egyre több fiatal fordul a természetes szerek felé, hogy tudatmódosító élményeket szerezzen. Ráadásul ezeknek a legtöbbje, legálisan beszerezhető.
Hirdetés
Ad image

Most egy ártatlannak tűnő dísznövény, a kék hajnalka (Ipomoea tricolor) került a figyelem középpontjába. A virág magjai ugyanis LSA-t, egy LSD-hez hasonló hatású pszichoaktív vegyületet tartalmaznak.

A szer önmagában tiltott Magyarországon, ám a növény magjai legálisan megvásárolhatók vetőmagként. A forgalmazók gyakran feltüntetik a csomagoláson, hogy „nem emberi fogyasztásra” szolgál – ezzel megkerülve a jogi tiltást.

Látomások egy dísznövénytől

A Drogkutató Intézet (DKI) szerint az LSA fogyasztása hallucinációkat, érzékelési torzulásokat és mély pszichés utazásokat idézhet elő, ugyanakkor komoly kockázatokat is hordoz: a pontos hatóanyagtartalom ismeretlen, a magok vegyszerrel is kezeltek lehetnek, így fogyasztásuk akár mérgező is lehet.

Szürkezónában mozog a szabályozás

Bár az LSA tiltott szer, a növény értékesítése nem, ha nem lehet bizonyítani, hogy pszichoaktív célra használják. Ez a jogi kiskapu különösen a fiatalokra veszélyes, akik az interneten könnyedén találhatnak leírásokat és tanácsokat a magok felhasználásáról.

Miközben Magyarországon zéró tolerancia van érvényben a kábítószerekkel szemben, a kék hajnalka esete jól példázza, milyen nehézségekbe ütközhet a jogi szabályozás, ha egy tiltott hatóanyag egy legálisan árusított növényben fordul elő. Ez a paradox helyzet megnehezíti a drogmegelőzést, és kiszolgáltatottá teszi a fiatalokat a veszélyeknek – írja az Agroinform.

Szabályozási pontosításra lenne szükség

A szakértők szerint fontos lenne tisztázni a jogi környezetet: ha egy kereskedő nem csupán vetőmagként, hanem pszichoaktív felhasználásra utaló módon kínálja a terméket – például erre utaló leírással vagy célzással –, az már megalapozhatná a hatósági fellépést. Így a visszaélések kiszűrhetők lennének anélkül, hogy magát a növényt tiltólistára kellene helyezni.

A Drogkutató Intézet nem a növény betiltását javasolja, hanem tájékoztató kampányokat sürget. Fontos lenne, hogy a fiatalok tisztában legyenek a veszélyekkel – a kísérletezés ugyanis nemcsak lelki, hanem súlyos testi károkat is okozhat. A cél az, hogy ez a „kiskapu” ne váljon tragédiák forrásává.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!